Mivel az óváros legközepén lakom, olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyszerre, már-már sztereóban 2 harang kongja bele az életembe, mennyi az idő, negyedórás leosztásban. Mondjuk, legalább vannak olyan tapintatosak, hogy éjjelenként csak az egyik kong, csaknem diszkréten. A csendes, bájos vidéki éjszaka feelingjét mondjuk még így is elveszi a "disco", ami átellenben a lakásomban boldogítja a kis falú apraját... nagyon cukik, hogy az utcán élnek társas életet, ahelyett, hogy boldog delíriumban táncolnák ki magukból az alkoholt, és a féktelen fiatalságot, de mindegy. Majd ha nagyon megunom őket, felveszem a nyuszis mamuszom, és átmegyek partyzni:)

A mai napom, szégyenletes bevallani, de a tespedésről szólt. Jó, azért dolgoztam, meg főztem is kicsit, de alapvetően nem sokat csináltam ma. Ez még az asszimiláció ideje, lassú ritmusban ugyan, de szokom, hogy itt vagyok. Arra pedig, hogy alaposabban bejárjam a környéket, még nem vettem rá magam, olyan óriásiak a hegyek, hogy ihaj. De már nem fáj a fejem, ágyő, migrén:) Jövő héttől pedig megígértem magamnak, hogy aktívabb leszek. És beszerzek egy túracipőt.

Ma megírtam életem első német feladatsorát, hejehuja, vigalom. Ha habos fánkot nem is kapok érte, de azért büszke vagyok magamra. 10 évig "koanix" német, aztán tessék, tombol a genetika. Najóó... meg az internetes szótár, de alakul a dolog. Találtam már egy jó helyi rádióadót is, ahol még az is kibogarászható, amit a hírekben mondanak. Mondanom sem kell, nem a helyi sramlislágereket hallgatom. Bár, tegnap éjszaka valahonnan sramlizenekar hangjai hallatszottak, míg muskátlijaimat ápoltam.

Ja igen, a muskátlik. Örököltem őket, nagyon helyesek, fehér-piros családokban élik mindennapjaikat az erkélyemen, és az ablakokban. Valójában sosem rajongtam értük, de most ők a környezetemben élő legközelebbi, és legállandóbb lények, és mint oly sokszor már, a gondoskodás közben megszerettem őket. A házinéni szigorúan meghagyta, hogy kétnaponta locsoljam, és dobáljam ki az elnyíltakat. Azért én ezt nem gondoltam ilyen véresen komolyan, egészen addig, amíg egy kis cetlit nem találtam az ajtómra ragasztva, hogy legyek oly jó, és az elnyílt virágokat távolítsam el...cccö. Ha én nem is, de ő komolyan gondolta. Nincs veszélyesebb egy virágmániásnál. Megsértve virággondozói önérzetemben, összehasonlítottam a populációmat a szomszéd lakóéval, és komolyan nem értem, miért szólt be, a virágaim gyönyörűek, és pont:)

Újabb meglepetés ért, amikor a teraszon dudorászva, a virágokat locsolva észrevettem egy másik ajtót is a házhoz. Ami nem az enyém. Laknak benne, és hangosan bömböltették a híradót, már unszimpik:) Na nem baj, a fele terasz még így is az enyém.

Holnap megérkeznek a holmijaim otthonról. Eddig ugyan egy könnycsepp se volt, de ha megkapom az otthonról sok szeretettel küldött dolgokat, aláírt brühühü lesz az eredmény...:) A Skype pedig egyébként Isten adománya, legyen bár akadozó, avagy sem. És amikor hiányoznak azok, akiket szeretek, eat, pray, love módra elképzelem őket, és küldök nekik fehér fényt, és szeretet. Működik. És ha néhány ismerősöm ragyogó fehér fényben pompázkodna, akkor tudjátok, miért van:) Radioaktív szeretet Tirolból, de psssszt:)

Egyelőre még keresem a helyem, de jól érzem magam itt. Egészen az eddigi napig úgy éreztem magam, mint akit ledobnak jó magasról, és csak pörög és pörög, és se kép, se hang. Na, ma földet értem:) Még nem igazán tudom, mi a helyzet, de legalább két lábbal a földön vagyok, se migrén, se fülcsengés, se egy nagy lyuk a szívem  helyén. És eme ünnepi alkalomból most megyek, és iszok egy finom bögre csokis szójatejet...mmm:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.