Este van, ki-ki nyugalomba, és bár semmiféle eperfa nem bólogat errefelé, de ma csendes, nyugodt nap volt.

Egész nyugodtan aludtam, bár éjjel annyira fáztam, hogy a meleg pizsimre még egy pulcsit felvettem. Télen nem tudom, mi lesz itt:) Mindenesetre ez jó tanulópénz arra, hogy ha valaha fontolgatnám az Északra költözést, erőst kétséges, mert már +20 fokban is fázok:) Bár, ha berendeznének nekem ott egy "szaunalakást", és az ágyam prémekkel lenne bélelve, akkor, najó, biztos mennék:) 

Ma megnéztem a 101 kiskutyát, eredeti szinkronnal, szerintem valami zseniálisak a hangok, és szupercuki a történet:) Emlékszem, egyszer belenéztem az új szinkronba, és óriási csalódás volt...és a Youtube-on! Menő.

Egész nap emberi hangok nélkül elég fura, és ma kicsit azért is szomorú voltam,mertt néhány nagyon várt e-mailre semmi válasz, akárhányszor nézegetem is a Gmail-fiókom. Aztán megvigasztalódtam lassan, nincs itt az ideje még, vagy egyszerűen, lehet, hogy nem fontos. 

Csináltam ma reszelt almás, fahéjas vaníliapudingot, ami persze nem dermedt meg, de nagyon fincsi volt az ebéd utáni kis alvásom után:) Bár elég vicces itt lakni, mert alattam egy mosószalon működik, és amikor jön a centrifugálás, akkor rezeg a padló, mintha a metró menne el:) Hihi.

Ja, és hazaért a főnököm is, 2 hét nyaralás után, és volt nálam, csak én nem hallottam. Najó, valami egész lágy neszezést csak, de azt hittem, a híradós szomszédok azok, hát nem:) De aztán beszéltünk telefonon, úgyhogy minden rendben. Kérdezte, van-e már honvágyam. Fura, de erre eddig még nem gondoltam, és csípőből rávágtam, hogy nem. Nem érzem magamtól távol a családom, ebben lehet az is segít, hogy 4 évig koliban laktam, és ott van a Skype is. Az meg, hogy a blogon keresztül elmesélhetem az élményeimet, számomra okoz örömet, bár kissé egyoldalú ez a kommunikáció:) Mintha a semmibe beszélnék, de ez minden emberi szó sorsa.

Meg kell kérdeznem tőle, Hansi meddig marad, mert ugyan most már nem idegesít annyira, de azért még mindig a bögyömben van:) Akartam róla képet feltölteni ide, de nem engedte, majd a Facebookon megosztom.

És lehet, hogy gasztroblog lesz idővel az oldalból, de ma már megint olyan finit főztem, hogy muszáj elmesélni:) Volt csomó zöldségem, és kitaláltam, hogy ma sült zöldség lesz a menü, sajttal a tetején, mellé főtt sonka, saláta. Nyamm:) Picire összevágtam krumplit, cukkinit, paradicsomot, hagymát, fokhagymát, répát, pici olaj, víz, bazsalikom, kakukkfű, rozmaring, a végén sajt, és kész is az örök barátság:) 

A sajtról jut eszembe, az itteni emmentáli sajtnak egészen olyan aromája van, mint otthon a Pannóniának, csak lágyabb...nagyon ízlik:) De van még igazi büdössajt is, meg penészesek, meg lágyak, sajtparadicsom:):) És a magvas kenyerek, és a rengeteg szójás "tej"termék, fú, hát abszolút le vagyok nyűgözve. Ami furi, hogy bár a tegnap említett baracknak tényleg isteni az illata, de az íze gyümölcsös vízre emlékeztet, a gyengébb verzióból. Hát ez van, remélem, a magyar barackok kitartanak még augusztusig:) És esküszöm, hogy az itteni "Wintergenuss" nevű Milford tea íze sokkal fahéjasabb-almásabb, mint az otthoniaké:) 

Más: a legyek. Szerencsére butábbak, mint az otthoniak, és lassabbak is, noha nem vagyok egy különösebb vadásztehetség, de még így is három skalpot szereztem, légycsapó nélkül az elmúlt napokban. Ami rossz hír, hogy sokkal több van belőlük, mint otthon:) Persze, a légyjólét erősen párhuzamosan alakul a tehén, birka, és egyéb állatok szaporulatával, viszont asszem mégis inkább vásárolnék otthon mindenhova szúnyoghálót, mint hogy szlovák, román, ilyenolyan fehér vizet igyak "tej" néven. Mondom ezt úgy, hogy tejérzékeny vagyok, és nem is ihatok tejet, de akkor is, maga a tudat:) És tök cukik, a boltokban az összeg után feltüntetik, hány tiroli terméket vásároltál, milyen összegben, és megköszönik. Na, hát szóval, van még hova fejlődni. Mindenesetre az otthonról kapott paprikát, paradicsomot utolsó lehelletükig fogom őrizni, összehasonlíthatatlanul jobb ízük van, mint az itteni zöldségeknek.

Péntek óta a mosdóban funkcionáló légkondi időnként olyan hangot ad, mintha belelépnél egy madárba, nem vicces. Először nagyon megijedtem, komolyan élethű, fájdalmas hangja van, de mielőtt nekifogtam volna, hogy alaposabban szemügyre vegyem a kütyüt, és megkeressem szegény madarat, hálistennek abbahagyta, és jót röhögtem magamon. Persze nevethetek én, de így is minden alkalommal, mikor meghallom, halálos frászt kapok. Ez van, egy horrormadár a légkondim. Az meg már csak külön öröm, amikor magától kezd el hangosan recsegni a parketta, vagy a régi bútorok. Brrr:)

Ma vendégem érkezik, két hétig nálam volt lakni egy magyar kolléganő, örülök neki:) 

És jó érzés, hogy míg egyedül voltam, addig is minden rendben ment a "dolgozóban". Önbizalmas. Na, nem, nincsenek illúzióim, rengeteget kell még tanulnom. De magammal éppolyan türelmesnek kell lennem, mint ahogy mindenki mással is az tudok lenni. Fejlődni szeretnék, haladni magammal, tanulni, és azért asszem ez elég jó muníció kezdésnek... és most jön az, hogy megtanulom azt, amit 4 évig azt hittem, hogy tanulok:)

Szóval vár rám egy újabb szorgos, dolgos egy hét, remélem újabb sok örömmel, és "bódottággal".

Ma sétáltam kicsit, és bár anapocska nem mosolygott rám, de készítettem néhány fotót, ha nem is ide, de a Facebookra fel tudom tölteni.

Szépéjt:)