Ma, megírtam életem első novelláját.

Mondjuk, frászkarikát, nincs igazam: meg van az már írva kedd óta, de már napok óta csinosítgatom, alakítgatom. És ma újabb 3 órát dolgoztam rajta, amikor egyszercsak hopp!

Elkészült.

Átolvastam még utoljára kétszer, és amikor még ekkor se pukkant ki a pocakomban kialakult "jól csináltad!"- léggömb, na, akkor úgy éreztem, hogy tényleg kész.

Az az igazság, hogy már nagyon rég éreztem utoljára ilyen kereknek a világot, mint ma ettől. Legalább egy hete- de ez nálam tényleg sok. 

Az az érzés, amikor minden úgy jó, ahogy van, ahogy történt, és a dolgok a lehető legkerekebbek.

Persze az alapítvány honlapja, ahová a momentán remekműnek vélt, holnap valószínűleg még néhány "simításon" áteső novellácskát küldeni szeretném: nem üzemel, de ez nem szegte kedvem. Írtam egy kedves hangvételű e-mailt, hogy ugyan már, élnek-e még, vagy holtak, és ha az előbbi, legyenek szívesek, valahogy iktassanak be a rendszerbe. 

Hát, ez a mai mérleg. Meg a csoki.

Vihihi.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.