Három hete dühöng rajtam a magát megfázásnak tettető gyilkos bacicsalád. Ártatlan orrfolyásként indult, lett belőle torokfájás per orrfulyás, fejfájással, és most, a harmadik hétben, elértem a következő pályát: köhögés. Beszakadó halántékig. Brrr. Nemszeretem.

Eszem a vitaminokat, zöldséget, gyümölcsöt, a nyers fokhagymától az echinácea-cseppekig, de fityiszt mutat nekem őundoksága, a nyavalya. 

Elég extrém gyerekek között immunrendszert edzeni, amikor az arcomba tüsszentenek napi tízszer, és minden gyerek beteg, satöbbi, satöbbi, dehát mivel a terep adva van, muszáj leszek hozzáerősödni:) Úgyhogy marad a sport, sok tea, vitamin, önszeretet, türelem, és a gyógyulás.

Ma megint meghatódtam. Hazaértem az ebédszünetemre, és a küszöbön egy műanyag ládát találtam. Benne üvegtálak, két kerámiatálka, vasaló, doboz, őzgerincforma, szőnyeg... A szőnyeg nagyon vicces, piros (mint az ágytakaróm), és egy ló sziluettje van ráhímezve:) Az a különös helyzet állt elő, hogy a bútorok, de még a lámpák, takarók, szőnyegek is- összeillenek. Jó, persze, nem tökéletes az összhang, de mindenesetre én összehozom őket:) Meleg, harmonikus színek, otthonosság. Szuperjó.

Tegnap értem haza, a hétvégét otthon töltöttem. Vicces ez a sok "haza", és "itthon", éjszakánként időnként felriadva nem tudtam, hol vagyok:) Rövid gondolkodás után azért persze mindig rájöttem, és próbálom úgy felfogni a dolgot, hogy mostanság "otthonokban gazdag életet élek".

Jó volt otthon. Örültem a családomnak, ők örültek nekem, jó párosítás:) A rövid időt a lehető legtöbb klassz dologgal töltöttük ki: főztünk, kártyáztunk, pihiztünk, Hofi-kabarét néztünk, Fannilánnyal még Sherlock Holmes-t is:) És hát, a Foltosdögönyözés sem maradhatott ki a repertoárból, olyan cuki az a kutya, hogy bele lehet halni:) 

Mire észbe kaptam, már hétfő reggel volt, és a tojáslikőrös kuglófot majszolva már félig azon gondolkodtam, mi mindent kell majd összepakolni, elintézni.

Pl. a hétfő délelőttbe még belefért a bankszámlám megszüntetése. Tudom, hogy szimbolikus csak, de azzal, hogy baromi hosszú procedúra árán kiszakadtam a magyar bankvilágból, még befejezettebbnek tűnik az elszakadásom mindentől, ami az életemben régi, és megszokott. Majdnem lekéstem a vonatot az ügyintéző kislány értetlenkedése miatt, de végül kifizetett 25 forintot, ami a számlán maradt (údejó), én pedig cseppet sem könnyes szemmel máris a pályaudvar felé vettem az irányt. Viszlát, Tatabánya; helló, Hegyeshalom; Servus, Hopfgarten!

Hiányoztak a hegyek. Tisztára, mint Heidi:)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.