Nos, igen. Átaludtam az éjszakát. Ez már önmagában csodálatos tény:) Azzal együtt pedig, hogy meg vagyok fázva, az elmúlt éjszakákban pedig nyugodtan lepasszolhatták volna nekem a környék rosszul alvói bébijeit bébisintérkedésre, mert simán belefért volna az ébren töltött óráimba... hát, remek!! :) És még csak nem is párnahegyen aludtam, mint eddig. Szerintem még íráson keresztül is átsüt a lelki harmónia...:)

Ma megnéztünk egy lakást. Gyönyörű kilátás van a nappaliból, óriási ablakkal. A szemben lévő ház kis csinifüggönyös, rálátni a templomra, és a hegyekre is a panorámaablakokból. Azt hiszem, szerencsésebb olyan csúnya házban lakni, ami szép szomszédra néz, mint fordítva. Viszont a konyha monumentális háztartásomnak kissé aprócska, plusz a szomszéd ház tűzfalára néz. A háló mini, vécébe illő miniablakkal. Ami meg nem igazán bejövős, hogy a tulaj át szeretné passzolni a bútorokat is, amik közül sok beépített, 2 éves mosógépet, satöbbi, talán nem is pofátlan összegért. De én nem akarok itt saját bútorokat. Olyan ez, mint az elején a vécépapír. Komolyan napokig gyúrtam magam, mire megvettem egy nyolcas csomagot. Nyolc tekercs klotyipapír, az már jövő. Éppen ezért, ijesztő.

Mindamellett, a főni épp azt fontolgatja (ami persze már tavaly júliusban az első ötletem volt, csak elvetette), hogy kiadja nekem állandóra a saját lakását. Merthogy sok a stressz, a munka vele, ha lakatlan, blablabla. Meg hát, ne nézzük madárnak egymást, nyilván anyagilag se mindegy, hogy egész évben lakva van az apartman, vagy csak decembertől márciusig. Igazából szerettem azt a lakást. Amit viszont nagyon nem szerettem, az az alatta üzemelő "bár" volt. A részeg sikítozókkal. Meg a hétórai félperces harangszó, brutális közelségből. Na persze, itt a szomszédot, aki felettem lakik, tudnám néha rohadt krumplival dobálni, amikor vasárnap hajnalban fél hatkor cipőben rohangál a lakásban, amikor mindent úgy áthallani, hogy azt is hallom, ha rezeg az ébresztője. És a lépcsőt is premier plán hallom, ami szintén nem mindig vicces. A másiknál legalább valami távolságérzet volt a zajongókkal, de itt onnan jön támadás, ahonnan sose várom:) Mintha az én lakásomban mászkálnának, dumálnának. Eleinte néha felébredtem, hogy megnézzem, tényleg nem-e az én lakásomban van valaki :)  És a másikban meg ott voltak a muskátlik, a meleg gőz, a mosott ruhák illata, hogy csak le kellett lépnem a konditerembe, vagy ha mosni akartam. És nem kellene bútor. És akkor jönnek hozzám barátok, vagy anyáék, amikor csak akarnak, totál szabadon éldegélnék. 

Hát, mondtam neki, hogy szerettem nála lakni, csak zajos volt. Ha viszont nincs más, akkor veszek egy csomag füldugót csütörtöktől szombatig, és csá. Áprilisig elvileg úgyis maradnom kell, hacsak nem találunk valakit SOS magam helyett. Addig nézelődünk, és ha nem találunk ideálisat, még mindig mehetek vissza Hansihoz.

Könnyebb most remélem lakást találni, mint ősszel volt. Mert olyankor kicsit olyan itt az élet, mint a Balcsin: család a garázsba leköltözik, és minden létező szobát kiadnak. És nyilván, ha hetente annyi a bére egy síapartmannak, mint amennyit én egy hónapban fizetnék ki a lakásért, akkor nem kérdés, kit fogadnak szívesen:) A másik oldal viszont az, hogy nyáron talán 20%-a ha van az vendégforgalomnak, így állandóbb, és nyugisabb bevételforrást jelent egy állandó albérlő. Nem beszélve arról, hogy locsolja a muskátlikat :) 

A mai menü: húsleves. Igazán jól érti a dolgát a kis gyógyerejű: torokgyuszi elment, takonykór még van, de keményen dolgozunk az ügyön: a bacik a tisztulásért, én a teljes gyógyulásért:) 

Boldog delet!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.