Két napja esik. Eltiporhatatlan derűmet tán az is okozza, hogy az új gumicsizmám szuperkényelmes, és megmagyarázhatatlan módon szexis, már amennyire ilyesmi egy gumicsizmával megeshet. És hát, szombat van. És én csak kedd délután dolgozok. Perfekt.

Sok-sok lustizást ütemeztem be zsúfolt beosztásomba, holnap egy laza kis sprintedzést, körömszöszölést, lakkozást, arcpakolást, hajgöndörítést, léleksimogatást. Ó, és még szót sem szóltam a mennyeien isteni gombás spagettimről. Mamámmm :)

Ma ezenkívül lingvisztikai babérokra is törtem. A tiroli gyerekeim velem éneklik az Aki nem lép egyszerre c. hungarikumot. Jó, hát na, azért nem tökéletes még, de sok szó tisztán kivehető belőle :) És tekintve, hogy pl. a Down-kóros kislányom egyébként thai-tiroli halandzsanyelven beszél, azt is skandálva, mégis tisztán mond magyar szavakat, összefüggően, hát ezzel együtt, ez egy csúcsok csúcsa. Én meg élvezem, hogy magammal vihetem a hazámat a hangommal. Cifra palotástúl, két szál pünkösdrózsástul, Pál, Kata, Péterestül. Mind az enyém. Nem beszélve, hogy Én vagyok az, aki nem jó, meg hogy Fecskemadár sej-haj, és hogy Elment a szeretőm... 

Esti feltöltődés gyanánt ma megtalált engem az Ízlések és pofonok c. cuki amerikai romantikus vígjáték. Dráma. Meg minden. Nagyon édes a történet, és élvezem, hogy értem. Jó, hát nem tökéletes, de ha már tudok nevetni a poénok nagy részén, az számomra a nyelvtudás vágyott csúcsa :) Nyelvtan, igeidők keverése mind felejthető számomra, de a humor...létfontosságú, így hát kell.

Reklámidőben Palvin Barbi kacérkodott szembe egyszer csak a képernyőről, és mint mindannyiszor, amikor valami szuper, és magyar dolgot találok itt, nagyot dobbant a szívem. Örömömben, és büszkeségemben. Mikor az olimpia ment, és még nem volt tévém, csak a fitnessben követtem a hajrát, majdnem elpityeregtem magam Hosszu Katinka érmén, a szobabiciklin küzdve a kilométerekkel. Nemrég bukkantam rá, Kundera hogyan is éli meg azt, amikor átértékelődik, mi az, amit hazádnak érzel.

" Tegnap még azt hitte, hogy a megkönnyebbülés pillanata lesz. Hogy boldogan megy el innen. Hogy elmegy valahonnan, ahova véletlenül született, és ahova nem tartozik. De ebben a pillanatban tudta, hogy egyetlen hazájából megy el, és nincs másik."

Hát, az utolsó mondat az enyém ebből, de gyönyörűen ír Kundera, így hát, kellett az egész idézet. 

Nincs másik, viszont bennem él a sajátom. Érdekes, de tényleg mindenünk megvan, amire szükségünk van. Mindig.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.